Ön itt áll: PályázóknakPályázatokVersenyképességi és kiválósági együttműködések (VKE_17)Kapcsolódó közlemények
Új tematikus innovációs programok ösztönzése közép-magyarországi vállalatok és kutatóhelyek együttműködésében
Digitális gyártástechnológiai újítások, továbbá agrárinnovációs és biotechnológiai fejlesztési programok megvalósítására nyújthatnak be pályázatot vállalkozások által vezetett közép-magyarországi ipari-kutatói konzorciumok a 17 milliárd forint keretösszegű új versenyképességi felhívásra.

Az NKFI Hivatal versenypályázati portfóliójában a tematikus megkötés nélkül meghirdetett innovációs programok támogatása mellett egyes, a nemzetgazdaság versenyképességének erősítése szempontjából stratégiai jelentőségű kutatásfejlesztési tevékenységek ösztönzésére célzott an, konkrét tudomány- és szakterületekhez kötve is közzétesz felhívásokat.

A most megjelent „Versenyképességi és kiválósági együttműködések” (VKE_17) felhívás 17 milliárd forint keretösszeget nyit meg a közép-magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények konzorciumai előtt új digitális gyártástechnológiai, továbbá  agrárinnovációs és biotechnológiai fejlesztési programok megvalósítására. A  Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott konstrukcióban  a vállalkozások konzorciumvezetői  szerepvállalása fontos feltétele a pályázat benyújtásának.

Tematikus kutatásfejlesztési és versenyképességi programok:

Utolsó módosítás: 2017. december 06.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás