Ön itt áll: PályázóknakPályázatokKapcsolódó közlemények
Újra megnyílt az ERC által támogatott kutatócsoportnál történő tapasztalatszerzésre irányuló pályázat
Ismét beadhatók a pályázatok az ERC által támogatott kutatócsoportnál történő tapasztalatszerzésre irányuló mobilitási felhívásra (ERC_16_MOBIL). A részt vevő kutatók közvetlen közelből szerezhetnek tapasztalatot arról, hogy miként kell sikeres ERC-pályázatot összeállítani, egy ERC által támogatott kutatócsoportot vezetni, hazaérkezésüket követően pedig sikeres ERC pályázatot benyújtani.

A pályázati felhívás a magyarországi kutatóhellyel jogviszonyban álló kutatóknak az eddigieknél is sikeresebb pályázását kívánja elősegíteni az ERC által meghirdetett támogatási programokban –Starting Grant (StG), Consolidator Grant (CoG), Advanced Grant (AdG) –, ezáltal is növelve a hazánkba kerülő ERC-támogatások számát és a hazai kutatók és kutatási intézmények nemzetközi elismertségét. A felhívás lehetőséget biztosít magyarországi kutatóhellyel jogviszonyban álló kutatók számára, hogy három vagy négy hónapot tölthessenek el kutatómunka és tapasztalatszerzés céljából olyan kutatócsoportnál, amelynek vezetője StG, CoG vagy AdG támogatás nyertese. Ezáltal a kutatók közvetlen közelből szerezhetnek tapasztalatot arról, hogy miként kell sikeres ERC-pályázatot összeállítani, egy ERC által támogatott kutatócsoportot vezetni, hazaérkezésüket követően pedig sikeres ERC pályázatot benyújtani. A negyedik bírálati körben azok a pályázatok vesznek részt, amelyeket 2017. június 30. 16.00 óráig elektronikus úton benyújtanak, és a postára adott nyomtatott példány az elektronikus véglegesítést követő 7. naptári napon legkésőbb 24.00 óráig beérkezik az NKFI Hivatal ügyfélszolgálati címére.

Tovább a pályázati felhívást ismertető oldalra: Pályázati felhívás az ERC által támogatott kutatócsoportnál történő tapasztalatszerzésre (ERC_16_MOBIL)

Utolsó módosítás: 2017. december 06.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás