Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Felfedező kutatásra nyert el 12 milliárd forintot 400 magyar kutató
2018. augusztus 09.
Módosítás: 2018. augusztus 09.
Olvasási idő: 5 perc
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz jól illeszkedő pályázati konstrukciókkal támogatja a hazai felfedező kutatási programokat. A források egyharmadát fiatal kutatók nyerték el, akik kutatói életpályájukat és önálló kutatásaikat Magyarországon kezdik meg. Az elnyert források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket és nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik.

A 2015-ös 7,9 milliárd forintról folyamatos növekedéssel idén 16,5 milliárd forintra nőtt a felfedező kutatási programokat ösztönző pályázatok keretösszege, ebből 12 milliárd forintos keretösszegre vonatkozóan hirdetett most eredményt az NKFI Hivatal. A felfedező kutatások támogatásának hazai rendszerében az NKFI Hivatal a kutatói életpályát megkezdő posztdoktorok (PD_18), az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók (FK_18), valamint a tapasztaltabb kutatók számára (K_18) egyaránt lehetőséget biztosít alapkutatási projektjük megvalósítására.

Dr. Birkner Zoltán, az NKFI Hivatal elnöke hangsúlyozta: „A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott felfedező kutatások ösztönzésének az is célkitűzése, hogy a fiatal kutatók számára vonzóvá tegye a kutatói életpályát és önálló kutatási témák elindítására ösztönözze a 40 év alatti kutatókat. A pályájuk kezdetén járó kutatók az összes támogatás egyharmadát nyerték el idén a fiatal kutatói témapályázat és a posztdoktori kiválósági program pályázat keretében.”

A pályázati értékelési folyamat a pályázati kiírásokban megjelent szempontrendszer szerint, anonim szakértők bírálatai alapján, szakértői csoportok (zsűrik) és tudományterületi kollégiumok részvételével zajlott. Az anonim szakértői értékelések és a szakértői csoportok által felállított rangsorok ismeretében a szakterületi kollégiumok a szakértői csoportoknak a pályázatok értékelésén alapuló javaslatával megegyező döntési javaslatot tettek az NKFI Hivatal elnökének. A szakterületi kollégiumok pályázatok értékelésére és rangsorolására vonatkozó javaslatával a Hivatal elnöke egyetértett, azokat – a kormányzati feladatstruktúra változásából fakadó átadás-átvétel és az ezzel együtt járó adminisztrációs teendők július végi teljesítését követően – változtatás nélkül jóváhagyta. A pályázók hivatalos kiértesítése folyamatban van.

Az elnyert kutatói kezdeményezésű témapályázatok, fiatal kutatói pályázatok és posztdoktori támogatások száma alapján az intézményi rangsort az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti 49 db támogatott projekttel, amelyek összesített támogatása 1,38 milliárd forint. Az MTA-intézmények rangsorát a Természettudományi Kutatóközpont vezeti 21 támogatott projekttel, 0,72 milliárd forintnyi összesített támogatással.

Világszerte nő a tudományos teljesítmény nemzetközi láthatóságának jelentősége, amelyet a különféle innovációs eredménytáblákon és egyetemi rangsorokban a tudományos publikációk idézettségével is mérnek. A „Jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatása” (KH_18) című, 1,2 milliárd forint keretösszegű kiválósági program meghirdetésével az NKFI Hivatal arra ösztönzi a hazai kutatócsoportokat, hogy újabb, szakterületük fejlődésére nagy hatást gyakorló, további kutatásokat megalapozó eredményeket érjenek el, és azokat a legnagyobb láthatóságot jelentő nemzetközi tudományos folyóiratokban ismertessék, jelentős idézettséget elérve. A pályázati felhívásra 2018. szeptember 13-ig ismét benyújthatók a pályázatok.

A felhívásokra több mint 30 milliárd forint keretösszegű támogatási igény és több mint 1100 pályázat érkezett a 2018. februári határidőig.


További információk a felfedező kutatást ösztönző pályázatok rendszeréről az NKFI Hivatal honlapján:

Eredményes és ígéretes felfedező kutatási projektek az NKFI Hivatal honlapján:
Utolsó módosítás: 2018. augusztus 09.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?