Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekHazai és nemzetközi KFI hírek
Demenciát célzó kutatások
Demenciát célzó kutatások
2020. február 28.
Módosítás: 2020. február 28.
Olvasási idő: 4 perc
Magyar és izraeli kutatók fontos lépést tettek a demencia gyógyítását célzó erőfeszítésekben. A világ nagy gyógyszerkutató vállalatai nagy erőkkel próbálják megtalálni az Alzheimer kór ill. a demencia más formáinak ellenszerét. A betegség a 60 évesnél idősebb korosztály 5-8 %-át érinti az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint.

A SAMBA nevű Eureka projektnek köszönhetően egy kislétszámú magyar biotechnológiai cég konzorciumi partnereivel együtt komoly lépést tett egy nagyobb áttörés irányában.

A jelenleg 14 főt foglalkoztató biotechnológiai kisvállalkozás, a TargetEx Kft., a Samba projectben vezette azt a kísérleti munkát, amelyben két Alzheimer-kórban szerepet játszó enzimen (BACE-1-en és acetilkolinészterázon) teszteltek egy kisebb molekulakönyvtárat.

Eredményeink valóban ígéretesek. – mondta Dormán György a TargetEx gyógyszerkémiai vezetője – A pályázat során kifejlesztett két kismolekula aktivitást mutatott egér modellekben. Ezek a molekulák jelenleg további fejlesztés alatt állnak.

Az együttműködés során egy izraeli kisvállalat, a Pepticom kutatói által kifejlesztett számítógépes technológia komoly szerepet játszott abban, hogy a nemzetközi konzorcium a jelentős felfedezést ilyen rövid idő alatt elérte. A Pepticom felhasználva a legkorszerűbb in silico módszereket és algoritmusokat a BACE-1 és acetilkolinészteráz enzimeket egyidejűleg modellezve tervezte meg a várhatóan mindkét enzimet egyszerre gátló peptideket.

Az együttműködésben ugyancsak részt vett a Jeruzsálemi Héber Egyetem egyik kutatócsoportja Prof. Amiram Goldblum vezetésével. Egy olyan korábban a gyógyszertervezés és felfedezés területén kifejlesztett algoritmust alkalmaztak, amely 2000-ben elnyerte az Amerikai Kémiai Társaság különdíját.

Goldblum professzor csoportja az algoritmus segítségével jelentős mértékben hozzájárult a várhatóan mindkét enzimen aktív kismolekulák azonosításához. “Egy korábbi Eu6-os együttműködés révén már ismertük mennyire hatékony Goldblum professzor bioinformatikai módszere kismolekulák fejlesztésére.” – mondta Cseh Sándor a TargetEx ügyvezető igazgatója.

Az enzimatikus esszékben azonosított legjobb vegyületeket a negyedik konzorciumi partner, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet vizsgálta a demencia kórképét hordozó transzgenikus egér modelleken.

“Eredményeink valóban ígéretesek, mivel a kifejlesztett két kismolekula aktivitást mutatott egér modellekben.” – mondta Dormán György a TargetEx gyógyszerkémiai vezetője.


A növekvő piac

Az magyar-izraeli szakmai tudás-kooperáció segítségével a TargetEx jelentősen lerövidítette a projekt eredetileg becsült idő és költség ráfordítását, valamint, hogy tesztelni tudjon 100 különböző peptidet, amelyek várhatóan mindkét enzimet gátolni tudják.

A nemzetközi kutatócsoport hangsúlyozza, hogy előzetes eredményeik további, intenzív kutatást igényelnek az egérmodellen aktívnak talált két molekula szerkezeti optimalizálására, mivel a vegyületek egyelőre nem csökkentették a béta-amiloid plakkok számát, amelyek az Alzheimer-kórban szenvedők agyában keletkeznek.

A projekt eredményei azonban elegendőnek bizonyultak arra, hogy a TargetEx és partnerei amerikai szabadalmi bejelentést tegyenek.

A gyógyszergyárak, biotechnológiai cégek valamint kutatóintézetek számára szolgáltatásokat nyújtó TargetEx abban bízik, hogy a kifejlesztett fehérjék értékesíthetők lesznek ügyfelei számára más gyógyszerkutatási projektekhez.

A gyógyszergyárak növekvő mértékben vásárolnak külső innovációkat ezzel egészítve ki belső gyógyszerkutatási erőfeszítéseiket. Ez a külső kutatási piac több milliárd dollár értékre rúg, amely fokozatosan növekszik. A SAMBA eredményei segítségével is a TargetEx megvetheti lábát a fontosabb élettudományok piacán.

A konzorciumi partnerek mostanra jó pozícióból tekinthetnek az Alzheimer kór gyógyszerpiacára, amely mérete a Zion Piackutató becslése szerint 2022-re 4,5 milliárd euróra növekedhet összehasonlítva a 2016-os 3,0 milliárd eurós értékével.

A Pepticom is osztozott a pályázat sikerében: forgalma 50 %-kal növekedett a SAMBA projektet követő első évben, 2015-ben, a projekt 2012-es kezdőévének értékéhez képest és 50 %-kal növelte a létszámát. Ez a siker fontos lökést adhat az európai kutatás számára is, ha figyelembe vesszük, hogy a régió biotechnológia-szektor versenytársai által Kínában és Indiában benyújtott szabadalmi bejelentések száma milyen gyors növekedést mutat.

„A projektet az tette sikeressé, hogy olyan partnerek voltak az együttműködő konzorciumi tagok, amelyek a máshol nehezen fellelhető szükséges szakmai tudás birtokában voltak.” – összegezte Cseh Sándor.

Projekt-információk:

BACE-1 és acetilkolineszteráz közös támadáspontú szelektív Alzheimer ellenes szerek fejlesztése
Résztvevő országok: Magyarország, Izrael
Projekt futamidő: 19 hónap (2013 november – 2016 március)
Összköltség: €440,000

Projektvezető:
TargetEx Kft., Magyarország
Website: www.targetex.com
Dr. Cseh Sándor
email: sandor.cseh@targetex.com 

Konzorciumi partnerek:

  • Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, Magyarország
  • Pepticom Ltd., Izrael
  • Jeruzsálemi Héber Egyetem, Izrael

A projektet támogató intézmények:

  • Israel Europe R&D Directorate (ISERD)
  • Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal)
Utolsó módosítás: 2020. február 28.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?