Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
A világ egyik legjelentősebb befektetési eseményén vett részt a magyar startup delegáció
2020. február 25.
Módosítás: 2020. február 26.
Olvasási idő: 3 perc
A Startup Campus a HEPA törökországi irodája és az Isztambuli Magyar Főkonzulátus együttműködésében háromnapos törökországi üzleti túrát szervezett állami, egyetemi és vállalati partnerek, valamint három magyar startup számára.

A startupok a világ egyik legjelentősebb befektetői konferenciáján, a World Business Angel Forum-on (WBAF) pitchelhettek, a Startup Campus pedig egyetértési megállapodást írt alá a török Hackquartersszel.

Február 17-19. között Isztambulba látogatott a Startup Campus Hungary powered by HEPA által szervezett delegáció, hogy részt vegyenek a világ egyik legjelentősebb befektetési fórumán, a WBAF 2020-on, valamint erősítsék a török startup ökoszisztémával való kapcsolatokat. A túra szervezésében segítséget nyújtott a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség helyi képviselete és Magyarország Isztambuli Főkonzulátusa is. A magyar delegációban a Startup Campus és a HEPA mellett képviseltette magát a Tungsram, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), a ZalaZone, a Széchenyi István Egyetem, valamint három magyar startup, az Aeriu, a Haris Digital és a ViveLab is.

A korai befektetők egyik legfontosabb éves konferenciájára idén 92 országból érkeztek résztvevők, köztük angyal befektetők, tőkebefektetők, startupok, valamint vállalati partnerek és politikai döntéshozók egyaránt. A magyar delegáció részéről Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója “Az exportügynökségek elhelyezése a globális startup értékláncban a helyi gazdaságok fejlesztése érdekében” címmel tartott workshopot, Kölkedi Krisztián, az NKFIH elnöki tanácsadója a startupok és a közvetlen külföldi befektetések közti kapcsolatról szóló panelbeszélgetésen vett részt, Pongrácz Ferenc, a Tungsram innovációért felelős ügyvezető igazgatója pedig a nagyvállalatok innovációs szerepéről és startupokba való vállalati befektetésekről szóló panelben beszélt.

Az Isztambuli Magyar Főkonzulátusszervezte fogadáson lehetőség nyílt a potenciális helyi partnerekkel való kapcsolatépítésre is. Az eseményen a három magyar és a Hackquarters startup akcelerátor jóvoltából három török startup is bemutatkozhatott. Ezt követően a Startup Campus részéről Kovács Zsolt ügyvezető, a Hackquarters oldaláról pedig Sabina Babayeva operatív igazgató írt alá egyetértési megállapodást, melynek célja a magyar és török startup ökoszisztéma közötti kapcsolatok erősítése, a két szervezet tevékenységének kölcsönös promotálása. „Stratégiai megállapodást kötöttünk a török Hackquarters startup vállalkozásokat és nagyvállalatokat összekötő szervezettel. Célunk, hogy a magyar cégeknek a nemzetközi validációját, növekedését célpiaci szakmai partnerek programjain keresztül is ösztönözzük. A török piac kiváló lehetőségeket biztosít a növekedéshez, ezt az üzleti utunk is alátámasztotta" – összegzett Kovács Zsolt.

„A szervezőknek köszönhetően nagyon értékes túrán vettünk részt: megerősítéseket kaptam a termékünkről és a csapatunkról, kifejezetten működőképesnek ígérkező kapcsolatokat sikerült megalapozni az ipar, és a kereskedelem szereplővel.", – fogalmazott Perecz Péter, az ipar 4.0-s Haris Digital Engineering ügyvezetője.

A konferencia mellett a magyar delegációnak számos további alkalma nyílt a helyi startup ökoszisztémával való kapcsolatépítésre. A ZalaZone és a Széchenyi István Egyetem képviselői ellátogattak a Yildiz Műszaki Egyetem kutatás-fejlesztési és inkubációs Teknoparkjába, ahol szakmai kérdésekről és lehetséges együttműködésekről is szó volt. Emellett találkoztak az Automotive Manufacturers Association, valamint a Marmara Research Center képviselőivel is. “Az isztambuli esemény nagy formátumú, kapcsolatépítésre és tájékozódásra is lehetőséget adó, tartalmas nemzetközi szakmai rendezvény volt” – foglalta össze Hajnalka Zsolt, a ZalaZone projekt támogató közgazdásza.

Forrás: hirek.prim.hu

Utolsó módosítás: 2020. február 26.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?