Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Még pályázhatók az Új Nemzeti Kiválóság Program felhívásai
2019. május 31.
Módosítás: 2019. június 04.
Olvasási idő: 2 perc
Budapest, 2019. május 31. – Az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók 2019. június 6-ig pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira. A programon belül külön kiírás szól a felsőoktatásba most belépő diákoknak, erre június 20-ig lehet pályázatot benyújtani. A program fő célja, hogy az egyéni kutatói-alkotói kiválóság támogatásával fokozza az egyetemek tudományos teljesítményét.

„Szeretnénk, hogy a fiatalok számára vonzó karriercél legyen a tudományos életpálya, mert csakis így biztosítható az a kutatói utánpótlás, amely a kutatás-fejlesztés és az innováció motorja lehet. Ez a kezdeményezés segíthet abban is, hogy egyrészt a pályán tartsuk, másrészt itthon marasztaljuk a legkiválóbb oktatókat és kutatókat.” – hangsúlyozza Dr. Szabó István, a programot szakmai operatív irányítóként kezelő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese. A 4 milliárd forintos teljes keretösszegből várhatóan közel kétezren jutnak majd támogatáshoz.

Az ÚNKP keretében idén öt pályázati kiírás jelent meg:

Az elnyerhető 5 vagy 10 havi ösztöndíjra olyan, az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók pályázhatnak, akik a programban részt vevő 25 felsőoktatási intézmény valamelyikében folytatnak eredményes kutatási és alkotói tevékenységet. A pályázatokat a fogadó felsőoktatási intézményhez kell benyújtani.

A nyertes pályázók konstrukciótól függően havi 50-300 ezer forint nettó támogatásban részesülnek, míg az őket fogadó felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíj 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatást kapnak. A 2016-ban indított program keretében eddig több mint 4600 ösztöndíjat ítéltek oda.

Utolsó módosítás: 2019. június 04.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?