Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
A magyar-vietnámi ipari kutatás-fejlesztési együttműködési pályázat (2017-2.3.3-TÉT-VN) nyertes projektjei
2018. szeptember 24.
Módosítás: 2018. szeptember 24.
Olvasási idő: 2 perc
Magyar-vietnámi kooperációban megvalósuló ipari kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívások segítik az adott relációval kétoldalú TéT együttműködés keretében folytatott kutatások résztvevőinek mobilitását, valamint egyre inkább ösztönzik a nagyobb volumenű, projektalapú együttműködést is.

2017-2.3.3-TÉT-VN pályázati felhívásra a beadási határidőig 13 pályázat érkezett be több mint 685 millió forint támogatási igénnyel. Ezek közül 9 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak. A pályázatokat kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta, ezután a nemzetközi vegyesbizottsági ülésen elfogadott előterjesztés alapján az Innovációs Testület döntési javaslata három pályázatot ajánlott támogatásra az NKFI Hivatal elnökének.

Ennek alapján három projekt összesen mintegy 190 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül az NKFI Alapból.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2018. szeptember 18.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Megvalósítási helyszín
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
2017-2.3.3-TÉT-VN-2017-00001
BioFil Mikrobiológiai, Géntechnilógiai és Biokémiai Korlátolt Felelősségű Társaság
Kombinált mikrobiológiai talajoltóanyag fejlesztése a növények stressztűrésének fokozására és tápanyag ellátásának javítására Vietnamban a kávé és feketebors, Magyarországon a kukorica szántóföldi termesztésében
1045 Budapest, Berlini út 47-49.
67 986 800
91 537 000
2017-2.3.3-TÉT-VN-2017-00004
Haszonállat Génmegőrzési Központ
A magyar és vietnami helyi haszonállatfajtákra alapozott, az élelmiszertermelés hatékonyságát növelő közös kutatás és fejlesztés a baromfitenyésztésben és az akvakultúrában
2100 Gödöllő, Isaszegi út 200.
61 781 128
61 781 128
Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
Szent István Egyetem
2017-2.3.3-TÉT-VN-2017-00006
Szent István Egyetem
Invazív kártevő rovarok elleni biológiai védekezés Vietnamban és Magyarországon
1118 Budapest, Villányi út 29-43.
59 986 812
59 986 812
Utolsó módosítás: 2018. szeptember 24.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?