Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
A "Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása" című pályázati kiírás kínai relációjának nyertes projektjei
2019.2.1.11-TÉT (kínai reláció) támogatott projektek
2021. november 25.
Módosítás: 2021. november 25.
Olvasási idő: 4 perc
Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívások segítik az adott relációval kétoldalú TéT együttműködés keretében folytatott kutatások résztvevőinek mobilitását, valamint ösztönzik a nagyobb volumenű, projektalapú együttműködést is.

A 2020-ban újranyitott 2019.2.1.11-TÉT pályázati felhívás kínai relációjára 2020.06.30 és 2020.09.24 között 38 pályázat érkezett több mint 174 millió forint támogatási igénnyel. A pályázatokat kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta, majd a nemzetközi Vegyes Bizottsági ülésen elfogadott előterjesztés alapján az Innovációs Testület, valamint az NKFI Hivatal Elnöke 11 pályázat támogatására tett javaslatot a Támogató részére 49 281 644 forint értékben.

A Támogató döntése alapján 11 projekt részesül több mint 49,2 millió forint vissza nem térítendő támogatásban az NKFI Alapból.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. november 22.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
Megvalósítási helyszín
2019-2.1.11-TÉT-2020-00171 ÓBUDAI EGYETEM Felszíni alakzatok vizsgálata vidéki környezetben pontfelhők és távérzékelési adatok alapján 5 000 000 5 000 000 8000 Székesfehérvár, Pirosalma utca 1-3.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00174  KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Cholinergic control of synaptic, neuronal and network plasticity in auditory conditioning 4 379 000 4 379 000 1083 Budapest, Szigony utca 43.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00176 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Közúti elektromos járművek energiahasználatát optimalizáló módszerek 3 773 392 3 773 392 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00180 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Hordalékvándorlás vizsgálata növényzettel borított folyómedrekben 4 821 120 4 821 120 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00191 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Eljárás fejlesztése az autóvezetők érzelmi állapotának multimodális felimerésére az okos járművek biztonságának növelése érdekében. 4 991 140 4 991 140 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00203 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Újrahasznosított és hagyományos CFRP kompozitok összehasonlító forgácsolhatósági vizsgálata 4 991 980 4 991 980 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00233 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Szerves szennyezők lebontása ZnO/TiO2/Cu kompozitok segítségével, valamint ezek felületi tulajdonságainak finomhangolása 4 255 584 4 255 584 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00248 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Városi zöld infrastruktúra klímaadaptációs képességének vizsgálata és tervezési módszertana 4 933 800 4 933 800 1118 Budapest, Villányi út 35-43.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00252 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Dinamikus mérlegmodellekkel támogatott oldott oxigén és megvilágítás szabályozás a precíziós akvakultúrában 4 612 400 4 612 400 7400 Kaposvár, Guba S. u. 40.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00255 ATOMMAGKUTATÓ INTÉZET A jégben megbúvó múlt: klímakutatás a tibeti gleccserek jégrétegeinek kormeghatározásával 2 823 260 2 823 260 4026 Debrecen, Bem tér 18/c.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00261 PANNON EGYETEM H2 előállítása biomassza pirolízis és alacsony hőmérsékletű plazma eljárás társításával 4 699 968 4 699 968 8200 Veszprém, Egyetem utca 10.
Utolsó módosítás: 2021. november 25.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?