Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Magyar-indiai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési pályázat (2019-2.1.13-TÉT_IN) nyertes projektek
2019-2.1.13-TÉT_IN nyertes projektek
2020. november 05.
Módosítás: 2020. november 05.
Olvasási idő: 4 perc
Magyar-indiai kooperációban megvalósuló alkalmazott kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés keretében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás célja olyan magyar-indiai együttműködésben megvalósuló KFI projektek magyar résztvevőinek támogatása, amelyek eredményeként magas szakmai színvonalú, közös alkalmazott kutatás-fejlesztési és innovációs projektek valósulnak meg.

A 2019-2.1.13-TÉT-IN pályázati felhívásra a beadási határidőig 97 pályázat érkezett mintegy 5 346,8 millió forint finanszírozási igénnyel. Ezek közül 88 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak. A pályázatokat kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta, ezután a nemzetközi vegyesbizottsági ülésen elfogadott előterjesztés alapján az Innovációs Testület és az NKFI Hivatal elnöke 11 pályázat támogatására tett javaslatot az Innovációs és Technológia Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkárának.

A Támogató döntése alapján 11 projekt részesül összesen mintegy 647 919 675 forint vissza nem térítendő támogatásban az NKFI Alapból.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2020. november 3.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
Megvalósítási helyszín
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00036 Természettudományi Kutatóközpont Magas energiasűrűségű Li-ion akkumulátor fejlesztése polimer/kerámia nanokompozit elektrolit felhasználásával 45 225 390 45 225 390 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00016 Szegedi Tudományegyetem Áramból és biomasszából metánt termelő hidrogenotróf metanogenezis rendszer kifejlesztése  41 024 440 41 024 440 6726 Szeged, Közép fasor 52.
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00015 Szegedi Tudományegyetem Stroncium-titanát nanostruktúrák CO2 hasznosítására: egy lépéssel közelebb a szénmentes környezethez 45 000 000 45 000 000 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 103.
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00034 Szegedi Biológiai Kutatóközpont
A haszonnövények ellenállóképességének javítása a stressz indukált gének epigenetikai szabályozásán keresztül 69 922 500 75 891 300 6726 Szeged, Temesvári körút 62.
SEQOMICS Biotechnológia Korlátolt Felelősségű Társaság
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00049 Miskolci Egyetem
Plazmaporlasztással készített CNT erősített grafén bevonatú elektródok nagyhatékonyságú kondenzátor alkalmazáshoz: Ipari alkalmazás 67 319 115 71 136 315 3515 Miskolc (Egyetemváros), Egyetemváros 1.
AsiaNet Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00056 Debreceni Egyetem Biotechnológiai kutatások Fusarium mikotoxinoktól mentes gabonafélék és élelmiszerek előállítása céljából. 69 848 054 69 848 054 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00061 Debreceni Egyetem
Alga biomasszából előállított biogáz energetikai felhasználása a tiszta környezetért: műszaki-környezeti-gazdasági hatások 62 999 316 76 352 648 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
Power-to-Gas Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Pannon Egyetem
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00043 Természettudományi Kutatóközpont
Alkalmazott kutatás-fejlesztés a lignin körforgásos hasznosításának ipari megalapozására és értéknövelt, nemzetközi piaci termékekké alakítására  65 968 885 72 157 885 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.
3R-BioPhosphate Kft.
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00021 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Önvezetést támogató ködszámítási platform peremfelhő vezényléssel és adatelemzéssel 69 979 211 69 979 211 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00071 Felső-Bácska Tározós Szélpark Korlátolt Felelősségű Társaság
"Alkalmazott ipari kutatás az iszapszerű hulladékok termolitikus hasznosítására a Körkörös Gazdaság és biogeokémiai -körforgás érdekében" 64 914 908 73 052 508 7133 Fadd, Arany János út 200.
Pannon Egyetem
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00059 ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Perovszkit napelemek tartósságának és hatékonyságának növelése infravörösben reflektáló polimer/fázisváltó anyag hibrid védőréteggel: az öregedés, a stabilitás és a hatásfok vizsgálata napfény szimulátorral, spektroszkópiai és ab initio analízissel  45 717 856 45 717 856 6728 Szeged, Wolfgang Sandner u. 3.
Utolsó módosítás: 2020. november 05.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?