Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Nemzetközi kutatási infrastruktúrák kihasználtságának támogatása (2019-2.1.6-NEMZ_KI), támogatott projektek
2019-2.1.6-NEMZ_KI támogatott projektek
2020. május 26.
Módosítás: 2020. szeptember 01.
Olvasási idő: 3 perc
A 2019 júniusában meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy a nemzetközi kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybe vételét támogassa a magyar kutatók számára, különös tekintettel azokra az infrastruktúrákra, amelyekhez Magyarország teljes jogú tagként csatlakozott. A részvételhez szükséges hazai forrást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap biztosítja a 2019-2.1.6-NEMZ_KI keretében.

A 2019-2.1.6-NEMZ_KI pályázati felhívásra a beadási határidőig 13 pályázat érkezett több mint 54,5 millió forint támogatási igénnyel. Ezek közül 11 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak. A pályázatokat kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta, majd annak előterjesztése alapján az NKFI Hivatal elnöke 11 pályázat támogatására tett javaslatot az innovációs és technológiai miniszter számára.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2020. május 19.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
Megvalósítási helyszín
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00010 Energiatudományi Kutatóközpont Fúziós plazmafizika kísérletek az Eurofusion programban 4 719 250 4 719 250 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00012 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szinkrotron radiációs cirkuláris dikroizmus (SRCD) spektroszkópiai mérések végrehajtása fehérjeszerkezet-vizsgáló módszerek fejlesztésére 3 569 080 3 569 080 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00001 WIGNER FIZIKAI KUTATÓKÖZPONT
Felkészülés a CBM/FAIR kísérletre 2 334 150 2 334 150 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00006 GEMS Engineering Mérnöki Tervező, Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Az ITER fúziós reaktor egyes kritikus, plazmadiagnosztikai részegységeinek kutatásfejlesztése 4 968 200 4 968 200 1106 Budapest, Fehér út 10.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00008 WIGNER FIZIKAI KUTATÓKÖZPONT Speciális szupravezető mágnesek és anyagok fejlesztése 4 283 500 4 283 500 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00011 WIGNER FIZIKAI KUTATÓKÖZPONT
Kutatásfejlesztés a CERN LHC ALICE Kísérleti Együttműködésben 4 980 676 4 980 676 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00009 SZEGEDI BIOLÓGIAI KUTATÓKÖZPONT ELI Beamlines (Prága) kutatási infrastruktúra kihasználtságának támogatása 3 136 000 3 136 000 6726 Szeged, Temesvári körút 62.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00002 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Akusztikus narratívák belső vizualizációjának vizsgálata 1 365 000 1 365 000 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00004 WIGNER FIZIKAI KUTATÓKÖZPONT
Részvétel a CERN AWAKE együttműködésben 4 832 500 4 832 500 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00003 Wigner Fizikai Kutatóközpont CERN HPC 3 670 280 3 670 280 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.
2019-2.1.6-NEMZ_KI-2019-00005 MISKOLCI EGYETEM Többrétegű szupravezető kompozit fejlesztése 2 900 000 2 900 000 3515 Miskolc, Egyetemváros 1. 
Utolsó módosítás: 2020. szeptember 01.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?